Portré
Sziráczky Katalin
Életrajz
Az Újvidéki Művészeti Akadémián Virág Mihály osztályában végzett 1980-ban.
A Tanyaszínház alapítótagjaként az első négy produkcióval Vajdaságszerte turnézott, majd 2003-ban, ötödik alkalommal ismét szerepelt a Tanyaszínház előadásában. Dolgozott a szabadkai Gyermekszínházban, a szabadkai Népszínházban, és szabadúszóként is részt vett előadásokban. 1991-ben beindította az egyszemélyes színházát, a Pöttyös Pódiumot, amelynek játékrendjén 11 műsor szerepel állandó jelleggel.
1996-tól ismét a Népszínház Társulatához szerződik.
Díjak
1983 – A Szerbiai Hivatásos Színházak Fesztiválján színészi díj – Apollodórosz (Teve)
1984 – A Szerbiai Hivatásos Színházak Fesztiválján Milena Sađak díj – Lüke gida kalandjai (Hercegnő)
1985 – A Szerbiai Hivatásos Színházak Fesztiválján színészi díj – Lilibden (Kráki)
2001 – A szabadkai Népszínház zsürijének különdíja – Van, aki forrón szereti (Glédisz)
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György