A banda a népi lakodalmak örökségét értelmezi újra a színház nyelvén, egy olyan drámai kontextusba helyezve, amelynek rendkívül összetett, gördülékeny a dramaturgiája és látványvilága már-már egy hiperreális térré alakul át. „ Az 1970-es évek végétől a 90-es évek elejéig több alkalommal éltem át személyesen is mezőségi: palatkai, vajdakamarási, mezőkeszüi, visai esküvőket, lakodalmakat. Nemcsak a magyarpalatkai banda játéka, zenéjük ereje, lendülete volt az elragadó, hanem a násznép mulató energiája is. Azok az emberek szerettek mulatni, fáradhatatlanul sokat és jól táncoltak. A 21. századdal a hagyományos falusi lakodalmak is lassan eltűnnek, átalakulnak. A magyarpalatkai banda és a mezőségi esküvők-lakodalmak emléke, a Heveder zenekar mai tudása, érett előadásmódja és a Háromszék Táncegyüttes erősödő tánckara új előadás megszületésére inspirált” – vallja a rendező.

Fonstosabb fesztiválok:

XXI. ATELIER Nemzetközi Színház Fesztivál (2014, Sepsiszentgyörgy): Az előadás elnyerte a zsűri különdíját, valamint jelölték a Fesztivál Nagydíjára is

XX. Bakonyi Néptáncfesztivál (2014, Ajka, Magyarország)

Tavaszi Táncszemle (2014, Székelyudvarhely)

A koreográfia részleteiben is precízen kidolgozott, a humor, irónia és önirónia felöl közelíti meg a formát. A részegség által kiváltott agresszivitást ellensúlyozza az eufória és az egyre lassuló időérzék: a zene, a tánc az ittas állapot hullámzása, a zenélésbe belealvó zenészek, az idő kitágulása, amely hatással van a játszók és a nézők időérzékelésére egyaránt. A banda a népi kulturális örökséget értelmezi újra a színház nyelvezetén keresztül, a színpadi látvány elemeit felhasználva mutatja meg annak időszerűségét, aktualitását egy már-már hiperrerális térben.

Oana Stoica, Dilema Veche

Például, valószínű, hogy jószándékból és a zsűriség helyzete által nem kényszerítve, soha nem néztem volna meg egy produkciót (esetünkben A bandát) a Háromszék Táncegyüttes előadásában, ugyanis „mi, értelmiségiek” a hagyományos népművészet leértékelésére szocializálódtunk, a Háromszék pedig mégiscsak egy népi együttes (holott köztudott, hogy Könczei Árpád nagyon elismert koreográfus a magyar kulturális körökben). És az egyik legkáprázatosabb élményt szalasztottam volna el. A banda a magyar lakodalmi népszokások megjelenítése a tánc és zene eszközeivel, hiányérzet nélkül: interetnikus kapcsolatok dióhéjban, hatalmi viszonyok, férfi virtus, női szerepek (igen, menyasszonyról és vőlegényről szóló pajzán csujogatások valóban léteznek), munka és szabadidő… Színpadra állítja ahogyan egy falu összegyűl két fiatal egybekelésének ürügyén, ahol a vőlegény nem egészen biztos a dolgában, a városi násznagyok húzogatják orrukat, ahol a végsőkig kihasznált zenészeknek még evés közben is muzsikálni kell, miközben a férfiak egyre ittasabbak, kakaskodnak, partnerükbe kapaszkodnak, a végsőkig fokozott hangulatban pedig a tánclépések is összegabalyodnak. De a zene, a muzsika szól, hiába jár a pálinkásüveg kézről-kézre, míg egyik az üveget, a másik a dallamot húzza. Valóság, élet, nem fikció… Nem kis dolog, hogy egy kísérleti jellegű színházfesztivál egyik legnagyobb felfedezése a hagyományos művészi formák újraértelmezésének üzenethordozó ereje és színpadi expresszivitása legyen.”

Iulia Popovici, Observator Cultural