A színtér előtt földön csücsülő, izgatottan váró gyerekek. Vannak, akik a magasított nézőtér kis párnáin ülnek, anyukájukhoz, apukájukhoz bújva. Mi, egyetemisták a reggeli kávénkat gyorsan lehúzva, szaladva érkezünk és kapaszkodunk fel mögéjük, szerencsére még időben.

A színpadon felállítva négy darab zöld bútorelem. Négy bábszínész sorakozik fel mögöttük, kezdődik az előadás. Amely jól jön lemerült elemeinknek, hiszen a hetünk bővelkedett elgondolkodtató előadásokban. Most újratöltődünk, sok kis mosoly között.

Kellékként négy élénkzöld kalap bukkan fel, ezek főként a bevezetőnél és a befejezésnél kapnak szerepet, valamint a különböző énekes-táncos átvezetők során.

A mindössze négy bútordarabból és két székből álló díszlet kreatív felhasználásra kerül – így adva ki különböző formákat, a kocsmát, a vermet és mindegyik teret, melyekben helyet találnak a színészek is. (A látványvilágért Bartal Kiss Ritát illeti köszönet.)

Az előadás négy színésze váltogatja a szerepeket. A bábok puhák, szépek, igényesek. Különböző pózok által láttatják személyiségüket, érzéseiket, így sokszor már arcuk is másnak látszik – például amikor a félős kecske kihúzza magát, már büszkének és bátornak tűnik.

Izgalmas, hogy a különböző hanghatások érdekében több, általam nem föltétlen behatárolható hangszert használnak maguk a színészek, a bábok mozgásának és a történéseknek a lekísérésére.

A történet elején az erdei kocsmában találjuk magunkat. A kocsmában kis állataink, a róka, a farkas, a kos/kecske és az egérke túl sokáig iszogatnak a dióhéjból, és a varjúnak ki kell tessékelnie őket. Eközben az egér a világegyetemről való nagy tudását osztja meg a többi állattal, akik csodálattal hallgatják.

Az egér a csillagokat hozzájuk, állatokhoz hasonlítja, azt mesélvén például, hogy van olyan csillag, amelynek farka van, mint a rókának: ez az aszteroida. A hasonlítgatásból az az aranyos gondolat is következhet, miszerint ha ők mind csillagokra hasonlítanak, mi mind csillagok vagyunk.

Itt megtörténik az első hazugság. Az egér, állítása szerint, már lakott csillagban, rááadásul erről mindenik állatnak illene tudnia. Ezzel a „tapasztalatával” indokolja a világegyetemről való tudását.

Addig ámuldoznak az állatok, míg végleg ki nem küldik őket ebből a bizonyos erdei kocsmából. Búcsúzóként még figyelmeztetik egymást arra, hogy nehogy hazafelé verembe essenek.

Következő jelenetünkben az egér rátalál a verembe esett farkasra. Segítségül azt hazudja neki, hogy amikor ő esett bele a verembe, egyszerűen kiugrott belőle. Igaz, nem elsőre. Elbújva egy fa mögé, a farkas szerencsétlenkedésén nevet. Végül a farkasnak sikerül kijutnia, így az egér hazugsága jótetté válik.

A hazaérkezés előtti utolsó jelenetben egerünk a félős kecskével találkozik, aki attól tart, a róka bántani fogja. Az egér újabb hazugsága nyomán, miszerint ő a macskát simán móresre tanította, felbátorodik a kecske. Ehhez persze az is kell, hogy az egér felhívja a figyelmét az ugyancsak hasznos szarvakra. Az egér ezúttal is egy fa mögé bújva követi végig az eseményeket. Újabb hazugsága újabb sikert arat, mivel a kecskének, életében először, sikerül ellátnia a bokszkesztyűs róka baját.

Végezetül hazudós egerünk hazaér. Egérné mérgesen várja, de hamar egy harangvirág közvetítésével megbékélnek, és elcsattan egy puszi is. Itt hangzik el egerünk kapcsán először a ’hazudós’ jelző. Pedig ezúttal igazat mondott!

A gyermek nézők türelemmel végignézték az előadást, ismételgették a nekik tetsző mondatokat, és persze tapsoltak. Nekünk, felnőtteknek is kellemes élmény volt ez a kedves bábelőadás. Olyan, mint parfümszagolgatás közben a kávébab. Utána már frissen néztük a fesztivál többi produkcióját.