Színházak
Békéscsabai Jókai Színház
Dobozy ImreA tizedes meg a többiek
vígjáték
- TizedesKarczag Ferenc
- AlbertKorognai Károly
- GálfyBartus Gyula
- SzíjártóCsomós Lajos
- FeketeTege Antal
- GáspárGerner Csaba
- SzásaAklan Szilvia
- SuhajdaHodu József
- ErdészÁrdeleán László
- DunyhásVajda Károly
- SS hadnagyJancsik Ferenc
- WalterSzőke Pál
- KrasznavölgyiÁcs Tibor
Valamint: Czitor Attila szh., Fitos Viktor szh., Tapoti Antal szh.
- rendezőKorognai Károly
- díszlettervezőVayer Tamás
- jelmeztervezőRippl Renáta
- rendezőasszisztensSimon József
A darab cselekménye a II. világháború utolsó napjaiban játszódik Magyarországon, egy frontok közötti vidéki kastélyban, ahol több magyar katona rejtőzik el, hogy legalább az utolsó pillanatban mentse a bőrét.
A vígjáték főhőse egy talpraesett, természetes eszét használó, bajban is találékony tizedes, akinek egyetlen célja, hogy megússza a háborút és a gyámoltalanoknak is segítsen megúszni.
A kastélyban az egyetlen \"jogos\" lakó Albert, az inas. A három katonaszökevény, a hirtelen betoppanó - szintén katonaszökevény - Tizedes és a sebesült orosz katonalány életmentés céljából dekkolnak itt. Később kerül közéjük a kommunista munkaszolgálatos, hogy jelenlétével totálissá tegye a veszélyt: bárki üt rajtuk, azonnal életveszélyben vannak mindannyian. Ez az alaphelyzet egyik oldala. A másik oldala pedig az, hogy túl akarják élni a háborút, amiből kinek-kinek meggyőződése alapján, de végül is egyforma mértékben elege van. A Tizedesről bízvást feltételezhető, hogy politikai meggyőződésének leglényegesebb eleme az életösztön - neki egyedül lenne a legnagyobb esélye a túlélésre.
Dr. Gálffy Eduárdnak, a három katonaszökevény közül a tisztnek mindegy ki győz. Ő, mint az egykor dicső magyar hadsereg katonája mindenképp vesztes, miként a magyar nép, a magyar eszme, a haza. Ő már csak látványos önfeláldozást szeretne celebrálni, hogy személyes tragédiáját betetőzze.
Az orosz kiskatona és a kommunista munkaszolgálatos az eljövendő szép jövőben bíznak, amely egyikük számára naiv, de ellentmondást nem tűrő erkölcsi parancs, másikuk számára zavaros kuszaság, de azért egységfront ők.
A két kiskatona túlélni akar, akárcsak a Tizedes, de kevesebb svádával és több félelemmel. Albert, az inas az előkelőséget, az illemet, a jó modort, a tisztességet mentené át egy majdnem mindegy milyen korba.
A Tizedes nem humanitárius okokból áll a kis csapat élére, hanem a józan ész diktálta érvek alapján. Később még jól jöhet neki e vegyes közösség. Józan eszéhez azért méretes, érző szíve van. Sok mulatságos helyzet és izgalmas bonyodalom után sikerül túlélniük a borzalmakat, s a szovjet csapatok átvonulása után a társaság szétszéled a szélrózsa minden irányába.
A tragikus helyzetek és a Tizedes alakján keresztül az egész háború a gúny és irónia céltáblájává válik.

2005. 04. 15.
Galéria
Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok
Színház-választó
Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!