A bajorországi Benediktbeuern kolostorában találták meg azt a Carmina Burana néven ismertté vált XII. századi versgyűjteményt, melyből Carl Orff komponálta világhírű zeneművét. A mű a tavasz, a bor, a szerelem himnuszaként vált az európai zeneirodalom talán egyik legnépszerűbb darabjává. A gyűjteményben szereplő versek a középkor hol gyengéd, hol vaskos, hol lírai népies költészetének jellegzetes képviselői. A kódexben szereplő ún. vágáns dalok az európai költészet számára is mérföldkövet jelentettek, hiszen a latin nyelvű versírás itt érkezett el a ritmikus és rímes verseléshez.

A Pannon freskó című előadást 2005-ben mutatta be a Magyar Állami Népi Együttes. Néhány gondolat az előadáshoz készült szinopszisból: „Az európai műveltség több évezredes történelme a mítoszok ködébe vész… Az antik világ, a népvándorlás hullámai s a kereszténység évszázadai után egységes és mégis változatos kultúra jött létre ezen a földrészen, melyet a mi hagyományaink is hitelesen közvetítenek.”

Az előadásban a történelmi múlt elevenedik meg élő hagyományaink által inspirálva. Közismert dallamaink, táncaink különféle etnikai karaktereket felöltve bizonyítják európai összetartozásunkat. A produkció – az archaikus formák mai feldolgozásával – hitet tesz e közös kultúra folyamatossága mellett.

A Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar együttműködése már több évre tekint vissza. Legújabb közös előadásuk, a Naphimnusz, Carl Orff Carmina Buranáját és a Sebő Ferenc komponálta Pannon freskó részleteit állítja színpadra. A produkció, miközben két részre tagolódik, a rendezői szándékok szerint mégis egységes, nagy ívű gondolatként jelenik meg, melynek karakterét a tánc mellett a komolyzenei, a régizenei és a népzenei megszólalások határozzák meg.

A látványos tánckoncert monumentális, hol sodró, hol lírai jelenetei felidézik az európai s benne a magyar kultúra világunkat formáló hatását. Érdemes újra és újra elgyönyörködni benne, mielőtt a mindennapjainkat szorító globalizáció teljesen egységesre gyalulná változatos színeit.

A kialakuló kép egyszerre új és ismerős, átélhető és megélhető.