Hírek
Évekkel ezelőtt elkezdődött az a sikertörténet, amelyet mára a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház drámaműhelye, a Nemzeti Dobogó kész tényekkel igazolhat. Többek között azzal, hogy a Tóth Kata, Szabó Dorottya és Varga-Huszti Máté által vezetett és tanított diákok rendre helyt állnak a teátrum saját produkcióiban szereplőként.
A "Semmi" ugyanakkor az ő életükben is nagy mérföldkövet jelent: ez volt az első, valódi közönség előtt bemutatott előadásuk. Az író és a rendező Varga-Huszti Máté színművész volt, az ötletadó pedig Janne Teller azonos című regénye.
A darab a Katona József Könyvtárban az elmúlt hetekben kétszer is óriási sikert aratott – a feltörekvő diákok lenyűgöző teljesítménnyel, hiteles színészi játékkal képesek voltak átadni a darab mély tartalmait és fontos kérdéseit.
Az előadás súlyos kérdéseket feszeget: mit jelent valójában az érték? A darabban a diákok egy-egy fontos személyes tárgyat adnak be egy kupacba, amely végül extrém áldozatokkal egészül ki. Mindezek során az egyik szereplőt megpróbálják meggyőzni arról, hogy az életnek igenis van értelme, de végül a történet tragikus és gondolatébresztő fordulatot vesz.
A mesterien megírt és bemutatott előadás ezúttal sem csak a Nemzeti Dobogó fiataljainak tehetségét bizonyította, hanem azt is, hogy a drámaműhely egyedi és fontos szerepet tölt be a közösségi és művészeti nevelésben.
A darab szereplői: Zombori Norka, Nagy Vivien, Szöllősi Adrienn, Gajári Nóra, Jekkel Anna, Máté Lili, Eőry Dávid és Kocsis Máté.
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György