Portré
Brestyánszki B. R.
Életrajz
A vajdasági Zentán született 1970-ben. Anyai nagyapja német, szülei magyarok, férje horvát. ’71-ben családja Szabadkára költözött, azóta – kisebb nagyobb megszakításokkal – itt él.
A gimnázium elvégzése után az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékére íratkozott, később a szabadkai Tanítóképző Főikolán diplomázott. Szakképesítését az Óvóképző Egyetemen szerezte, mint iskoláskor előtti gyerekek képzőművészeti nevelője.
1998-tól a szabadkai Népszínházban dolgozik, és 2004-től hivatalosan is a Magyar Társulat dramaturgja. A hivatásos színházi munkája mellett foglalkozott drámapedagógiai munkával is, az amatőr és diákszínjátszó társulatok képzésével. 2007-ben a szabadkai Színitanoda vezetője.
Angol, német és szerb nyelvből fordít. Három önálló kötete jelent meg. Drámáit, novelláit, fordításait és esszéit számos más kiadványban és online felületeken is publikálta.
Több, mint tíz önálló színművét mutatták be különböző szerbiai és magyarországi színházakban, és számos más előadáshoz készített színpadi adaptációkat, vagy társszerző alkotója volt a színpadi szövegek szerzőinek.
Előadások:
2002 - Nem fáj! Agota Kristof: Trilógia c. regénye nyomán. Ilan Eldad társszerzője. Bemutató: szabadkai Népszínház, 2002. 04. 28. Rendező Ilan Eldad.
2004 - A révész satuja Felolvasószínházi bemutató: szabadkai Népszínház, 2004. 10. 28-án. Rendező: Vajda Tibor.
2005 - Álomlakó Sopsits Árpád rendezővel közösen írt szöveg. Bemutató: szabadkai Népszínház, 2005. 03. 31-én. Rendező Sopsits Árpád.
2005 - Záróra Mezei Zoltán, Pálfi Ervin, Szőke Attila társszerzőjeként, bemutatva 2005. 05. 27-én a szabadkai Népszínházban. Rendező: Mezei Zoltán
2005 - Futó por Kosztolányi műveiből, életrajzaiból, naplójából. Bemutatva 2005. 10. 26-án, a szabadkai Népszínházban. Rendező: Hernyák György.
2005 - Érintetlen Bemutató: 2006. október 2-án a szabadkai Népszínházban. Rendező: Hernyák György.
2009 - Adieu Bandi Kalmár Zsuzsa, Kovács N. Andor és Ralbovszki Csaba társszerzője. Bemutató: szabadkai Népszínház, 2009. 02. 20-án. Rendező: Mezei Zoltán.
2009 - Safe House Mezei Zoltán, Pálfi Ervin, Szőke Attila társszerzője. Bemutató: 2009. 10. 23-án, a szabadkai Népszínházban. Rendező: Mezei Zoltán
2010 - A tengeren nincsen sár Parafrázis J. Cain A postás mindig kétszer csenget c. regénye nyomán. Bemutató: szabadkai Népszínház, 2010. 04. 27. Rendező: Kovács Frigyes
2011 - Egy elmebeteg nő naplója Csáth Géza műve alapján, Dömötör András társszerzője. Bemutatva Budapesten, a Thália Színházban 2011. 01. 25-én, majd a szabadkai Népszínházban, 2011. 05. 31-én. Rendező: Dömötör András
2013 - Vörös A budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház közös előadása. Bemutatók: 2013. 10. 04 (Szabadka), 2013. 11. 08. (Budapest). Rendező: Máté Gábor
2016 - Münchhausen a Sajtszigeten A szabadkai Népszínház bemutatója 2016. december 16-án. Rendező: Hernyák György
Más színházakban:
1987 - s.s.S.s.s társszerző és -rendező (előadva Szabadkán, a KSZV-n, 1987)
1986 - Kan-csók társszerző, (KSZV)
2004 - Amikor ismét ráharapnak... bemutatva az Újvidéki Színház drámaíróversenyén 2004. 09. 21-én. Rendező Vicsek Károly
2006 - Jöhet a második Bemutatva az Újvidéki Színház drámaíróversenyén 2006. szeptember 21-én. Rendező Anca Bradu.
2008 - Egy fiú, akinek megvolt mindene... Ifjúsági dráma a noszai általános iskola felsős tanulóinak ötletei alapján. Rendező: Csernik Árpád.
2008 - Stranger In The Night Bemutatta a Színitanoda a szabadkai Népszínházban 2008. december 14-én. Rendező: Kálló Béla,
Bemutatta 2012. 06. 02-án a Fabula Rasa Gyermekszínjátszó grund, rendező: Greguss Zalán és Ralbovszki Csaba
2010 - Csörte - avagy a kommunikáció diadala Bemutatva a XV. Magyar Drámaíró Versenyen, Békéscsabán, 2010. 03. 28-án.
2010 - Fanyar ódium Egy hétköznapi történet. Bemutatva a "Kortárs" c. Felolvasószínházi-Fesztiválon, Kaposváron, 2013. 05. 22-én, rendező: Mezei Zoltán
2012 - Csörte - karaoke sztárbazár Bemutatva a Békéscsabai Jókai Színházban, 2012, január 6-án. Rendező: Fekete Péter.
2013 - Möbius Abe Kóbó a homok asszonya c. regénye nyomán.
Felolvasószínházi bemutató: 2005., Kisvárda. Rendező: Szilágyi Nándor.
Bemutatva a Zentai Magyar Kamaraszínházban, 2013. február 1-én. Rendező: Hernyák György
2013 - Vörös A budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház közös előadása. Bemutatók: 2013. 10. 04 (Szabadka), 2013. 11. 08. (Budapest). Rendező: Máté Gábor
2018 - Szabadságharc - Arany és Petőfi barátságának két éve. Tóth Péter Lóránt és Kálló Béla előadása. Bemutató: 2018.05.21. VM4K , Szabadka
2018. - Ki tudja, látsz-e még? - Egy Karády-történet - A Szab-way színházi szervezet előadása. Bemutató: 2018.10.04., Szabadka
Színművek:
1988 - Fanum (KPGT)
1989 - Alexander März - monodráma Heinar Kipphardt azonos című regénye nyomán, 1989
2004 - A károkatonák még nem jöttek vissza - Gion Nándor azonos című ifjúsági regényének színpadi változata.
2006 - Töpszli, az öt - gyermekszínmű.
2008 - A só - forgatókönyv Benedek Elek meséi nyomán
Könyvek:
Decennium. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata 1995/1996–2004/2005,
Forum Könyvkiadó, Újvidék 2005.
Színházi alapok amatőröknek. Kézikönyv amatőr színtársulatok részére.
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Zenta, 2009.
Hullám. Öt dráma.
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2015.
Díjak:
2003 - Örkény István drámaírói ösztöndíj -- A révész satuja
2005 - NKA alkotói támogatás -- Érintetlen
2009 - Székely János drámaírói ösztöndíj -- Fanyar ódium
2010 - Katona József drámaírói pályázat -- Csörte
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György